Teljesen újszerű volt a 9. China Smart Expo
A kilencedik China Smart Expo teljes újszerűvé vált: egy helyszínen hat kiállítás tekinthettek meg az érdeklődők, témája igen szerteágazóak voltak a turizmustól kezdve az oktatásig - mondta el Pető Ernő.
A ChinaCham Hungary elnöke interjú keretében elmondta, hogy a kiállítás látogatói konferenciákon, workshopokon és üzleti találkozókon vehettek részt. A 250 kínai és 70 közép-európai kiállító mellett negyven fős delegáció is érkezett Shangdong tartományból az expora.
Pető Ernő: teljesen újszerű volt a kiállítás
Kállainé dr. Csík Ildikó: nyitottak a szakmai tudás átadására
Kállainé dr. Csík Ildikó, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (HIPO) alelnöke elmondta: nagy örömmel tekintenek a kínai törekvésekre, és nyitottak arra, hogy átadják a szakmai tudásukat a kínai partnereknek.
Dr. Boros Emese, a Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetője elmondta: lehetőségük van a kínai turistákat Magyarországra vonzani, tavaly 48 százalékos emelkedést értek el, amit tovább szeretnék növelni. Elmondása szerint új irány a minőségi turizmus, amit ki kell használni, ugyanakkor a kínaiakat a kulturális és történelmi hátterünk érdekli. Szeretnénk elérni, hogy még vonzóbbak legyünk a kínai turisták számára.
Dr. Boros Emese: még több kínai turistát szeretnének Magyarországra vonzani
Wu Zhengming, a Shandongi Kereskedelmi Minisztérium kereskedelem-fejlesztési igazgatója