Kína - hírek

Továbbra is használni fogják a Shanghai Világkiállítás helyszínét

Továbbra is használni fogják a Shanghai Világkiállítás helyszínét
A Shanghai Világkiállítás helyszínének használatával kapcsolatos tervek már el is készültek.
Shanghai továbbra is szeretné felhasználni a világkiállítás helyszínét, a tervek erre vonatkozóan már elkészültek. Érdekesség, hogy a terveket az illetékesek elmondása szerint a megfelelő időben a nyilvánosság elé tárják, hogy az emberek véleményezni tudják, és ötletekkel szolgálhassanak a felhasználást illetően, erről a Shanghai Világkiállítás Koordinációs Irodája számolt be.

shanghai

A Shanghai Világkiállítás teljes területének hasznosítását tervezik

Az eddigi infirmációk alapján a terület 5 különböző részre lesz felosztva, köztük olyanokra mint a "Városi legjobb gyakorlatok" terület, vagy a "Kulturális kiállítás" terület. Azt is elárulták, hogy például a "Városi legjobb gyakorlatok" terület igyekszik majd tartani magát a világkiállítás "Jobb város" szlogenjéhez, míg a "Kulturális kiállítás" területen több múzeum megnyitását is tervezik. A szervezők szerint az ötletet eddig nagy érdeklődés kísérte, kíváncsian várják a visszajelzéseket.


-TKL-


Kína Online
Perfectwatches replica hubolt Montres rpliques replika uhren kaufen