Kiemelt hírek

Sikeres volt a magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság hétfői ülése

Sikeres volt a magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság hétfői ülése

Sikeres volt a magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság hétfői ülése, melyet Budapesten tartottak, s amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, továbbá Zhong Shan kínai kereskedelmi miniszterhelyettes is részt vett.

A miniszter a következőket jelentette be a vgyesbizottság ülését követően:

1) Két kínai autóipari beszállító vállalat összesen 30 millió euró beruházást hoz Magyarországra, 600 új munkahelyet teremtve. Szijjártó Péter elmondta: egy kapacitásbővítésről és egy zöldmezős beruházásról van szó, mindkét beruházás a Nyugat-Dunántúlon valósul meg.

2) A vegyesbizottsági ülésen megállapodtak a baromfihús és tejtermékek exportjával kapcsolatos tárgyalások megkezdéséről.

3) A kínai Eximbank április elején érkezik Magyarországra, amikor benyújtják a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelfinanszírozási ajánlatát a nemzetgazdasági tárcának.

4) Az Eximbank megállapodást kötött a Kínai Fejlesztési Bankkal arról, hogy továbbra is finanszírozni fogja a Magyarországra irányuló kínai beruházásokat.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszéde

a vegyesbizottság ülését követően

 

Szijjártó Péter elmondta, a KKE régióban hazánk rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén Kínába.

 

KKM/MCOnet