A kínai nagyfal is a múlté lehet?
Évente több millióan látogatják, de nem kevesen rongálják is a kínai nagyfalat, ami miatt szakértők attól tartanak, hogy a jövőben egészen más képet mutat majd.
Rengeteg turista keresi fel évről-évre a kínai nagyfalat. Csakhogy amellett, hogy gyönyörködnek benne, egyesek kárt is okoznak benne. Akadnak, akik kődarabokat visznek el emlékbe, de komoly gondot jelentenek a környéken élő gazdák is, akik el-elvisznek a kövekből, hogy kerítéshez használják azokat.
A természet is végzi munkáját emellett a kínai nagyfalon: a homokviharok eróziót okoznak, ami szintén kártékony hatású. Megdöbbentő, de mióta elkészült, a fal 22 százaléka tűnt el – ami nagyjából 2 ezer kilométer – írta meg a bien.hu.
B.A.