Dr. Vejkey Imre fogadta Tangshan város küldöttségét
Dr. Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Frakcióvezető-helyettese, a Mentelmi Bizottság Elnöke fogadta Tangshan város küldöttségét, akik a 2015.11.13-án megtartott Tangshan-Budapest Befektetési és Fejlesztési Konferenciára érkeztek hazánkba.
Beszédében elmondta, a magyar parlament és kormány az elmúlt 5 évben a ráció mellett a tradicionális magyar értékek figyelembevételével hozta meg döntéseit, melynek következtében a válság utáni Európai Unió legsikeresebb országa lett.
Dr. Vejkey Imre,a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Frakcióvezető-helyettesének beszéde
Hozzátette, Magyarország gazdasági sikerei élesen rávilágítanak arra, hogy napjaink kihívásaira az adekvát választ sokkal inkább Magyarország adja meg, mint maga az Európai Unió. Magyarország az elmúlt 5 évben először a gazdaságát újította meg, így gazdasága folyamatosan bővül, az Európai Unióban Magyarországé a legjelentősebb GDP növekedés.
Tangshan-Budapest Befektetési és Fejlesztési Konferencia
Tangshan város küldöttsége látogatott hazánkba
Dr. Vejkey Imre és Qin Boyong úrhölgy, Hebei Tartomány Kormányzó helyettese
Dr. Vejkey Imre hangsúlyozta, egyértelműen megállapítható, hogy Magyarország be tudja váltani az előtte álló lehetőségeket, melyek az ország kedvező földrajzi fekvéséből, munkavállalóinak jól képzettségéből és a jó kormányzati teljesítményből adódnak.
MCOnet