Kiemelt hírek

Vasút, határátkelő és export - 18 megállapodást írt alá hazánk Kínával

Vasút, határátkelő és export - 18 megállapodást írt alá hazánk Kínával

Összesen 18 megállapodást kötött egymással Kína és Magyarország. Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtótájékoztatóját követően a részleteket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be.

Történelminek számító látogatásra érkezett hazánkban Hszi Csin-ping kínai elnök, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón számolt be arról, milyen megállapodások születtek a két ország között – írta az index.hu.

Kínai elnök legutóbb 20 esztendeje járt Magyarországon. A közös sajtótájékoztatót követően Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter közölte a részleteket.

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping 18 megállapodás kötött, a kínai Övezet és út stratégia keretében projektlista született: ezen szerepelnek a beruházások és fejlesztések, melyeket közösen kíván végrehajtani a két ország – tudatta az index.hu.

A bejelentések között szerepel, hogy főként Magyarország keleti felén épülnek nagy kínai gyárak, az ott készült termékek nagyrésze azonban Európa nyugati felére kerül piacra.

Vasút, határátkelő és export - 18 megállapodást írt alá hazánk Kínával

Vasút, határátkelő és export - 18 megállapodást írt alá hazánk Kínával

A szállítás gördülékenysége végett szükség van újabb vasúti beruházásra, mely alapvetően a teherszállítást támogatja és kikerüli Budapestet, ez lenne a VO-vonal. A bejelentés alapján a fővárost elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése is elindul, közös kínai–magyar fejlesztés keretében.

Elkezdődik egy gyorsvasúti összeköttetés előkészítése is, melynek célja, hogy Budapest központjába gyors és kulturált körülmények között be lehessen jutni a reptérről – írta az index.hu.

Orbán Viktor és  Hszi Csin-ping megállapodott arról is, hogy fejlesztik az elektromos autók töltőhálózatát hazánkban.

Megállapodás értelmében kezdetét veheti a Szerbiával és kínai partnerekkel együtt egy olyan határátkelőhely építése, amely Európa legkorszerűbb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb forgalmi irányítását és átengedését teszi lehetővé Magyarország és Szerbia között.

Kína és Magyarország együtt készít elő egy energiainfrastruktúrát fejlesztő beruházást is – tudatta az index.hu.

Hazánk, Szerbia és a kínai partnerek vizsgálják annak a lehetőségét is, miként lenne mód leggyorsabban kőolajvezeték építésére Magyarország és Szerbia között.

Ami a mezőgazdasági exportot illeti, lehetővé vált a cseresznye és a szarvasmarha szaporítóanyagának exportja hazánkból Kínába.

Mint Szijjártó Péter elmondta: abban is megállapodtak Kínával, hogy készítenek együttműködési programot a nukleáris ipar teljes vertikumára vonatkozóan. Ennek célja, hogy mindkét ország jól alkalmazhassa a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módját – írta meg az index.hu.

L.A.