Xiao Qian nagykövet is részt vett a Kína - KKE Együttműködés és az „Egy Út, Egy Öv" konferencián
A Külügyi és Külgazdasági Intézet együttműködésben a Kína – Közép- és Kelet-Európai Országok Közötti Együttműködés titkárságával konferenciát szervezett Kína „Egy Út, Egy Öv” koncepciója témakörében május 4-én Budapesten.
A kínai Egy út, egy öv kezdeményezés elsősorban infrastrukturális beruházásokon keresztül kívánja javítani az összeköttetést, fejleszteni a kereskedelmet és a gazdasági integrációt Eurázsia országai között, így hozzájárulva a térség fejlődéséhez.
A rendezvényen beszédet tartott Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Xiao Qian(Hsziao Csien), a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Huo Yuzhen (Huo Jü-csen), a Kína – KKE Együttműködés különmegbízottja, valamint Schőbel Márton, a Külgazdasági és Külügyi Intézet igazgatója.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerint a jövőt Kína és az ázsiai országok jelentik
Hsziao Csien, Kína budapesti nagykövete a Szijjártó Péter külgazdaság és külügyminiszter kezdeményezésére létrejött hétfői konferencián azt mondta: Magyarország vezető szerepet játszik a Kína-KKE együttműködésben.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a rendezvényen kijelentette: Napjainkban új nemzetközi rend formálódik, és a jövőt Kína és az ázsiai országok jelentik.
Huo Jü-csen különmegbízott hangsúlyozta: az utóbbi években dinamikusan fejlődtek a kínai-magyar és a Kína-KKE kapcsolatok. A kezdeményezés pedig tovább mélyítheti a kooperációt a közép-kelet-európai országok és Kelet-Ázsia között.
MTI/MCOnet